Montenegró
Utazás alapadatai 2360
Montenegró
(Dinári-hegységtől az Adriáig)
Balkán-félsziget. Sokat hallunk róla, mégis ismeretlen, ugyanakkor titokzatosan vonzó vidéke ez kontinensünknek. Tagoltsága, mozaikossága nemcsak a sokszor emlegetett nemzetiségi konfliktusokat, hanem bámulatos változatosságot is jelent, mind a kultúrális látványosságokat, mind a természeti értékeket tekintve. Négy országból kapunk kóstolót, járunk katolikus, ortodox és muszlim vidékeken, cirill és latin betűk között, síkvidéken és hegyek között, csobbanunk kristálytiszta tavakban és a tengerben - a ma már méltán népszerű montenegrói riviérán.
MONTENEGRÓ programja
- nap: Budapesti indulás Szerbia felé vesszük az irányt. Utazás rövid megállókkal Belgrádig. Szerbia fővárosában felkeressük a Száva és a Duna össze folyásánál a Nándorfehérvári várat. Emlékezés a nándorfehérvári diadalra és Hunyadi Jánosra. Rövid szabadprogram a központban, majd utazás délre, Szerbia Szandzsák régiójába, mely már nevében is hordja a török múltat. Szállás, vacsora Nova Varosnál.
- nap: Határátlépés Montenegróba a jabikai határon. Utazás az országnak is nevet adó fekete hegyek világában. A Durmitor Nemzeti Parkban az UNESCO világörökségi listáján lévő, 1300 m mély, 78 km hosszú Tara-kanyonba érkezünk, fotószünet a híres hídnál. Következő megállónk a majd 2300 m magas Medve-csúcs lábánál lévő Fekete-tó. Tovább kanyarogva a hegyek, szurdokok világában elérjük a 600 ezer lakosú ország 150 ezres fővárosát, Podgoricát. Újabb hegyeken átkelve elénk tárul az Adria. Vacsora és szállás Budvában.
- nap: Délelőtt az 1750 m magas Lovcen-hegyre megyünk fel, mely hely a montenegróiak nemzeti szimbóluma, sőt „szent oltára”. Fentről páratlan kilátás nyílik szinte az egész országra, különösen a Kotori-öbölre. A hegyen van a költő, filozófus és püspök, majd fejedelem mauzóleuma. Itt tudjuk megkóstolni Montenegró egyik specialitását, a njegusi prsutát, azaz nyegusi sonkát. Délutánra visszatérünk Budvába, szabadprogram, strandolás, szállás Budvában.
- nap: Kirándulási lehetőség a Kotori-öbölhöz. Az Adria partvidékének egyik gyöngyszeme az öböl, az osztrák-magyar haditengerészet egykori bázisa. Az öböl is a Világörökség része. Itt alkalom nyílik egy egész napos hajókirándulásra, kikötésekkel, múzeumokkal, csobbanási lehetőséggel. (Díja 35 EUR, mely a helyszínen fizetendő.), szállás Budvában.
- nap: Egész napos szabadprogram, strandolási lehetőség, szállás Budvában.
- nap: Reggeli után indulás hazafelé. Utunk végig visz minket a kb. 100 km hosszú Moraca-kanyonon is, ahol felkeressük a híres, középkori Moraca ortodox kolostort. Vacsora és szállás Cacak városában lesz.
- nap: Folytatjuk hazautunkat. Átkelve a Duna felett kis pihenő Újvidéken. Utunk utolsó programjaként megállunk az Észak-bácskai magyar faluban, Tóthfaluban, ahol megnézhetjük a Mini Délvidéket, szoborparkot, és részt vehetünk egy kis szeretetvendégségen: Pálinka, házi bodzaszörp üdítő, süti, tepertőkrémes, vagy zsíros kenyér hagymakarikával pirospaprikával. Érkezés Budapestre az esti órákban.
Az ár tartalmazza: utazás, szállás, reggeli, vacsora, idegenvezetés. Az ár a belépőket és a fakultatív programok árát nem tartalmazza! (Erre 65 EUR/fő szükséges.)
Utazás: légkondicionált autóbusszal.
Találkozó: az indulás napján reggel 05:30 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar CBA élelmiszeráruház felőli oldalán (Mercure hotel mögött).
További felszállási lehetőségek: Kecskemét - Auchan parkoló, Szeged - Volán pályaudvar (Mars tér), illetve az útvonal figyelembevételével előre egyeztetett helyen.
Szállás: Nova Varos, Budva, Cacak - középkategóriájú szállodában.
Ellátás: félpanzió.
Figyelem: A körutazáson magyar állampolgárok érvényes útlevéllel, vagy új típusú (kártyaformátumú) személyi igazolvánnyal vehetnek részt.
Durmitor Nemzeti Park fotó forrása: gomontenegro.hu
További információk
Dinári hegységtől az Adriáig
Indulás: 2025.08.13. Érkezés: 2025.08.19.
Érintett területek
- Montenegró
- Szerbia
- Balkán
- Délvidék